Babanapló

Hédi Aliznak

csütörtök, április 06, 2006

Masszázsbeszámoló

Hédikém egészen addig jól érezte magát a masszázson, míg nem kellett volna elkezdenünk az éredi foglalkozást.:)Utána viszont míg a többi baba szépen hagyta, hogy az anyuka levetkőztesse és masszírozza, addig az én lányom sorrendben a) éhség- b) álmosság- c) unalomtüneteket produkált. Nagyon nem volt kedve ehhez az egészhez, az tisztán látszott. Aztán mikor lefektettem hasra, hogy kedvére nézelődhessen, már egészen jól érezte magát, végignézte a többi babát, addig én igyekeztem egy-két fogást ellesni, ha már ott vagyunk, és pénzeszközt fizettem mindezért. Egyébként jól szórakoztunk mindketten, még ha nem is sokat tanultunk:))

Megjegyzem, ismét megállapítottam Keresztanyuval közösen, hogy az én lányom a legszebb és legokosabb a világon:))) Ezt minden alkalommal megállapítom, amikor tanácsadásra, szurira, orvoshoz megyünk, de most is nyilvánvaló volt. Kb egyidősek a babák Hédivel, így még szembetűnőbb volt a különbség.
Mi értünk oda leghamarabb, ahogy levetkőztettem Hédit, ő rögtön becserkészte a terepet, megnézte a termet, a védőnénit alaposan megvizsgálta. Elbütykölt - volna, ha hagyom - a hősugárzóval, aztán megrágcsálta a táskám szíját, majd tornázni kezdett és vigyorgott valamint gagyogott vadul.
A többi baba evvel szemben a következőket csinálta (egyszerre érkezett három): megérkeztek, anyukák letették a kicsiket hanyatt fekve, akik ott maradtak nyugton, a legaktívabb mozgás a lábak felemelése volt. Nulla kommunikáció a külvilággal és egymással.

No, nem akarom én is sztárolni a lánykám, de komolyan megdöbbentő látni, hogy milyen különbségek vannak baba és baba között, és hogy az én lánykám milyen jó fej és aktív a korosztályához képest:))