Babanapló

Hédi Aliznak

csütörtök, május 15, 2008

Csavargózni








Végre itt a jó idő, de nagyon vártuk már! És így minden nap lehet csavargózni, kirándulni. Hédi ha tehetné, szerintem egész anp csavarogna.
Hétvégén Apával kirándultak Békéscsabára és Gyulára, kicsit expózni, kicsit csak csavargózni. Eközben átvarázsolódott a szobája, újonnan festve, átrendezve, ami annyira tetszett Hédinek, hogy amikor hazajött, nem tudtunk kiszedni belőle egy szót sem arról, hogy milyen volt a kirándulás, mert csak azt matrázta: ki van festve a szobám!:))
Ezen a héten is csavargóztunk még minden délután, hol mamáknál a kertben, hol a városban, szökőkutaztunk, szobrot másztunk, fagyiztunk. Tegnap még Apát is megleptük, mert átmentünk a dolgozójába, és Csabán motoroztunk egy nagyot.
Persze a munka sem maradhat el, így ma csavargózás után kicsit kertészkedtünk, Mamáéktól kaptunk elültetni valót, és már locsolni is nagyon kellett. Hádi ugyan mindenáron arra akart rávenni, hogy füvet vágjak, de az még nem aktuális, majd csak a hétvégén. Ezt egy kicsit zokon vette, de aztán a locsolás is tetszett persze.
Úgy eltelt az idő, észre sem vettem, hogy 8 óra elmúlt, mire bejöttünk a házba, kapkodtunk is gyorsan a pancsival, hogy időben ágyba kerüljünk - legalábbis Hédi.:) Annyira elfáradt drágám, hogy egy hang nélkül elaludt.:)
Nem is mondtam, hogy napok óta nagy kádban van a pancsi, ráadásul Anyával, mert azh nagy móka, lehet labdázni, meg nagyokat játszani.:) Így kicsi tmegnyúlt a pancsi időnk, de hol számít ez, mikor olyan jó móka!:)