Babanapló

Hédi Aliznak

csütörtök, június 08, 2006

Gyerekgondok

Az a jó a törpékben, hogy bármikor képesek ráhozni a szívbajt az emberre. Hédim például az imént, amikor nagy nyugodtan ült a kanapén Papa mellett, a két kis hegyes egér fogával megharapta a felső ínyét, aminek hatására persze folyt a vér a szájából, és persze visított is, mert fájt neki. Ettől persze Anya rögtön infarktust kapott, de aztán megállapította, hogy ez a baj nem baj, meg még sok ilyen fog történni velünk, úgy tűnik, hogy ezt Hédim is megértette, de legalábbis múlt a fájdalma Anya kezei között, mert hamar megnyugodott. És újból hozzákezdett a saját szája harapdálásához.:)