Beteg ősz

Amellett, hogy hülye egy idő van, betegséget is hozott azon nyomban a szeptember. Szerencsére semmi komoly, de milyen dolog az, hogy máskor ilyenkor még csodaszép vénasszonyok nyara van (nyugatos műveltségűek kedvéért indián nyár) most pedig október-november váltakozik, néha beengedve még kicsit szeptembert.
Hédimet szerencsére (mint az volt korábban is) kevésbé támadta meg (csoda egy vasgyúró szervezete van, mindig csak elámulok rajta) míg én lázzal bajlódtam, ő kicsi orrfolyással és kicsi köhögéssel túl lesz rajta. Ezt azért gyorsan lekopogom, mert még nincs túl, de bízom benne, hogy ha eddig nem kevergőzött bele jobban, akkor ezután már nem fog.

Hétvégén voltunk mamiéknál, ahol mindenáron épeteni akart - mostanában mániákusan épít, vagy rajzol. Volt is felháborodás, mert mamiéknak nincs építőjük. Anyósom már kezdte kérdezgetni, hogy hol is szerezzen be, mondtuk sehol, majd hozunk otthonról, amikor apósomnak mentő ötlete támadt, nem használt raklapból (becsszó) levágott neki hat kockát (először csak hármat, de erre mondta Hédi, hogy még) és azt adta oda. Hédi pedig csillogó szemmel, nyelvet kiöltve művész szemekkel nekiállt építkezni.
Szóval jelentem, a gyakorlat is igazolja azt az eddig is hangoztatott elméletemet, hogy a rengeteg és főleg baromi drága játék nem a gyereknek érdekes, hanem az okos felnőtteknek, akik azt gondolják, hogy az jobb. A gyerek pedig csak játszani akar. És amíg a gyerek kicsi, addig neki minden játék, hiszen még alig ismeri a világot.
Persze nem azt mondom, hogy mi nem veszünk meg neki egy rakat kütyüt. Megvesszük, mert ostoba, nonkreatív felnőttek vagyunk. De arra mindig vigyázok, hogy csak egy egészséges mennyiségig és egy egészséges értékhatárig. És amíg az én lányom a házi fakockával ugyanolyan gyönyörűségesen játszik, mint bármi mással, addig ez így is marad.