Babanapló

Hédi Aliznak

hétfő, december 24, 2007

Hédi Aliz karácsonya

Valami nagy dolog készült, mert Apa elvitt sétálni alvás után,
és amikor hazaértünk, nem mehettem be a szobába.
Aztán jött mindenki; Mama, Papa, Keresztanyu, Keresztapu,
és akkor végre Anya mondta, hogy nézzünk be a szobába.
Hogy ott mi történt...?!

Először is ott volt ez a fa. Ezen percekig ámuldoztam.
És ott volt az a sok becsomagolt valami a fa alatt.

Anya hozott nekem csomagokat, azt mondta, hogy az Iluska hozta.
Bár aztán mondták, hogy nem jól mondom, nem Iluska, hanem Jézuska.
Hát legyen.

Kismozdony! Thomas-gőzös, ezt szeretem!:)
Meg kaptam valami könyvet is, azt mondták Anyáék,
hogy Apa abból fog esténként mesélni nekem. Ezt is szeretem:)

De nem volt ám még vége, mert Keresztanyu is csomagot hozott,
de ekkor már rutinos voltam, és én szóltam,
hogy
késet hozzanak, úgy könnyebb bontani.

Ezen Anya kicsit elmotyogott, hogy újabb hangot adó kütyüt,
de aztán mégis azt mondta, hogy nem veszi ki rögtön az elemet belőle:)
mert egészen hamar abbahagyja a hangadást.

Ez a kutyus pedig csudijó. Nagy, puha, lágy.
Birtokba is vettem, és nem is adtam oda senkinek egész este!


Közben az történt, hogy Keresztaputól is kaptam egy csodamozdonyt,
előre-hátra megy, csak akkor Apa videózott, és így arról nem készült kép.


Aztán mi is adtunk ajándékokat mindenkinek, nekem ez is tetszett, jó móka,
és ugyan azt még nem modom, hogy boldog karácsonyt,
de azt már igen, hogy
tessék, neked hoztam:)

Itt, amikor Papáéknak adom oda az ajándékot,
látszik a Keresztaputól kapott csodamozdonyom.

Ez a Jézuska-nap nagyon jó. Azt hiszem, megismételjük.

Hát most... mehetünk pancsolni. De őt viszem.

2 Comments:

  • At 7:58 de., Blogger pavelancsika said…

    Látom idén már nálatok is volt nagy öröm meg boldogság :)
    Én majd elolvadtam Emmától. Úgy örült mindennek. Bár amit tőlünk kap azt csak ma adjuk oda, mert arra már tegnap nem maradt energiája. :)
    További szép ünnepet!

     
  • At 3:10 du., Anonymous Névtelen said…

    Hédi Aliz elképesztő gyönyörű kislány!!! :)
    És nagyon jók a képek, biztosan szép Karácsonyotok van/volt!
    Kellemes Ünnepeket!

     

Megjegyzés küldése

<< Home