Babanapló

Hédi Aliznak

vasárnap, május 25, 2008

Gyereknap





Igazán színvonalas volt a mai gyereknapi forgatag, nekünk tetszett. Hédi persze a pénzköltősökre gyúrt - örökmozgó lányomat oly kevéssé kötik még le a rajzolós, festős, ügyeskedős dolgok, hát nem is eröltetem. Helyette ugarálóvárazott, ugrálóasztalozott, motorozott. A tűzoltóautóhoz is sorba álltunk - bár én helyettest kerestem, valahogy nem vonzott a magasság - de olyan sokan voltak, hogy Hédi hamar megunta a várakozást, és inkább beszereztünk egy lufit helyette. A sürgés-forgásban el is fáradt úgy, hogy mikor mondtam neki, hogy megyünk haza ebédelni és aludni, szó nélkül kanyarodtunk az autóhoz.
Képeteket persze nem készítettem a nagy ide-oda futkározásban, de Ancsikától kaptam, így nem marad a poszt fotó nélkül. A rendőrautóban a frissen kihisztizett rendőrautóval játszott hevesen, a padon pedig Emma mellett majszolta az uzsit.