Babanapló

Hédi Aliznak

vasárnap, március 05, 2006

Megfordulás és nagy alvás

Hédi délután teljesen egyedül teljesen átfordult a hasáról a hátára!! Látszik rajta, hogy még mindig nem igazán érti, hogy is van ez, és vissza persze nem tudott fordulni, de én nagyon örülök a sikerének!!
Délután nagyon nyűgös volt. Korán felkelt, fél kettőkor, és még négykor sem akart a kiságyba menni, de látszott rajta, hogy már alig él, olyan álmos. Biztosan túlfáradt. Felváltva járultunk elébe Gyurival, hogy miben tudnánk segíteni. Aztán miután megvígasztalódott, mégis letettük a kiságyba, ahol ugyan volt egy kezdeti nyöszögés, de utána elaludt. Ezt gyorsan kihasználtam, és én is bevonultam a hálóba, mondván, hogy épp csak egy órácskát pihenek. Ehhez képest Gyuri ébreszett fél hétkor Hédivel a kezében, hogy a kiscsaj is most ébredt. Így aludtunk mi egy hatalmasat délután, mi lányok:)