Végre egy kis kert

A tegnapi ezer fokban - én annyinak éreztem - és gyönyörű napsütésben végre kimentünk Hédivel anyuékhoz a kertbe. Igaz, még nem tudja teljes egészében élvezni, hiszen ahhoz még hideg van, hogy kúszni-mászni lehessen, de mégis igazi friss levegőn voltunk. Apuval bejárták a kertet, megnéztek minden fát, bokrot, ci-virágot. tetszett neki, láttam rajta, mosolygós volt, vidám - egyébként is az, de most meg is telt a kis pofija élettel. Egyre jobban sóvárgok egy kertes ház után, annyira szeretném, ha nem ebben a panel-micsodában kellene felnőnie.
Ma már borongósabbá vált az idő, így nem mertem nekiindulni, utólag megállapítom, hogy nyugodtan mehettünk volna. Most viszont már dörög-zörög az ég, veszélyben érzem a holnapi sétánkat is.

Hédim tudata egyre kiforrottabb. Most már nem csak azokat a kis grimaszokat vágja, amiket elles tőlünk, hanem nagyon sok sajátja is van. A hangok legváltozatosabb arzenálját mutatja be. A mozgásban remekel, gyorsan, frissen pörög-forog. Reggelente már nem visítva ébred, szépen lassan, hallkan dünnyögve ébredezik. Lassan kész nagylány:)