Babanapló

Hédi Aliznak

péntek, december 01, 2006

Visszafelé

Hét is elmúlt már, mire Hédi ágyba került - mert itt volt Laci néhány jegyzetért, és hozott is, és ez sajnos némileg több időt vett el, mint Anya gondolta, így kicsit csúszásban voltunk - de szerencsére Hédi viszonylag jól tűrte.

Egész délután együtt dolgoztunk - főként takarítottunk (porszívóztunk is, Hédinek remekül megy az ülve huzogatjuk a csövet munkamenet), aztán előkészítgettünk egy-két ennifélét (főként pácolással) mert holnap este vendégeink jönnek (Kata és Peti) és a vacsora kitalálása nem kis fejtörést okozott nekem. De megoldottam.)
Újabb ugrás az időben, holnap délelőtt sem leszünk egyedül, a dédiék jönnek látogatóba, most először hozzánk!! Mert a dédi rossz szeme miatt a negyedikre meg sem kísérelték, hogy eljöjjenek, most viszont meglátogatnak minket. Nekik nem kell főznünk, mert úgy szerveződött a nap, hogy közben Papám szüli- és névnapját is megünnepeljük (dec 3) így ebédre hazamegyünk hozzájuk.
És vasárnap sem leszünk egyedül, mert akkor meg a messzi Mamiék jönnek hozzánk, (főzés dettó), hogy megnézzék a szép új kész házikónkat.

Szóval volt munka ma bőven, hogy mindezekre alaposan felkészüljünk:) Hédinek a takarítás jobban tetszett, mint a konyhai készülődés (nem volt vele egyedül:)) de feltalálta magát ott is.
Még korábban pedig Apa-féldélelőtt volt, mert reggel vásárolni is kellett valakinek, és Hédit nem akartam nyúzni, egyébként is sietősre vettem a dolgot.

Amikor éppen volt egy kis időnk, akkor mindennapi betevőm, Dr Spock után szabadon kísérletezgettünk az egyedülevéssel, ami persze egyelőre arról szól, hogy hogyan maszatoljuk össze magunkat, a ruhánkat és a széket a legjobban a legrövidebb idő alatt, de ez így normális:) majd ebből lesz a cserebogár:)
És rajzolgattunk is egy kicsit az új cerkákkal, aminek hatására Hédim kis indiánnak nézett ki; hosszú fekete csíkokat rajzolt a pofijára:)
*
És az is volt még ma, hogy még mindig nem jó a termosztátunk, mert hiába szóltam már ezer éve, és hiába csináltattam meg én a vezetékelést (mert a kivitelező cég emberének erre nincs ideje(??!!) és szóltam is, hogy készen van, ezidáig nem értek ide, sőt, még csak nem is telefonáltak, hogy a) nem jönnek, b) mikor jönnek (ha így haladunk, lassan ide írom nagy betűvel a nevüket, hogy kiknek a nevét kell kisbetűvel beírni a könyvbe:( )