Ma volt a napja...

.. amikor egyáltalán nem talákoztunk Hédivel. Amikor elmentem itthonról, még aludt, amikor hazaértem, már aludt. Mama mondta, hogy délután nem aludt, csak egy ici-picit, és azt is háromkor, biztosan hiányoztam. Nekem ő mindenesetre nagyon.
*

Viszont! Ma volt a napja annak is, hogy egyetemi éveim utolsó előadásán voltam!!! És ennek nagyon-nagyon örülök, hogy eljutottunk ide is, az elmúlt 4 év mindenmegpróbáltatása most tejesedik ki ebben az évben, mert már "csak " egy vizsgaidőszak van hátra, és "csak" egy szakdolgozat-védés és "csak" egy államvizsga, és akkor vége is lesz hirtelen, és akkor úgy gondolom, hogy két diplomával egy jó időre befejezem az önsanyargatást, és innentől kezdve a dolgok jelenlegi állása szerint hosszú-hosszú évekig maximum Hédivel akarok tanulni, semmi esetre sem éjszakába nyúlóan. Ha annyit elértem ezzel a sok-sok évvel, hogy Hédi kapacitálni tud és fog majd belőle, akkor már jól tettem, hogy így tettem. Nyilván nem úgy gondolom, hogy vagizni tudjon vele, hogy beee, az én anyukám, meg bee, az én apukám, mert ezt nagyon-nagyon nem szeretném, mert nem ismerem el azt a kategóriát.

Egyébként mindenkinek az mondom, és vallom is, és remélem, így is lesz, egy dolgot mindenképp akarok; hogy diploma legyen a kezében. (Lehetőleg a sajátja:)) Hogy utána bártáncosnő lesz, vagy halász-vadász-madarász, vagy papucs orrán pamutbojt, az már nem érdekel. Olyan értelemben nem érdekel, hogy nem kívánok beleszólni az életébe, egy a fontos; boldog ember legyen. És akkor én is elégedett lehetek. De diplomával a kezében legyen az ami, hogy a lehetőséget soha nem engedje ki a kezéből, hogy bármikor-bárhová váltani tudjon.

Szegénykém, most hogy már öreglány, mert elmúlt egyéves, mindjárt milyen távlatokban gondolkodom:) Na jó, csak ez a mai eufórikus nap hozta ki belőlem.