Babanapló

Hédi Aliznak

péntek, január 05, 2007

Pihenünk

Pihenünk, mert elfáradtunk. Hédi azért, mert tegnap voltunk a dédiéknél és ahogyan azt már megszokta, pörgött ezerrel, megmutogatta magát a dédiéknek. Érdekes módon ott egyszer sem esett el - bizonyára nem akarta bemutatni, hogy ezt is tudja. Egyébként Emma anyuja, Ancsika javasolta a bukósisakot, térdvédőt.:) Jó ötlet, csak még kellene könyökvédő, arcvédő, fogvédő, ujjvédő, meg mindenvédő:) is. vagy a másik megoldás; gumifalak, gumipadló, gumibútorok. Ezek híján maradnak a sérülések, ami egyébként egyértelműen csak a nagyokat zavarja, a kicsinek ez olyan természetes, mint ahogy levegőt vesz.

Egyébként ügyesedünk, mert például elirigyelve Netti tudományát, szépen ki tudjuk dobni kérésre a szemetet a kukába. Ugyan még nem tökéletes a történet, mert miután beledobta Hédi, azután nagyjából derélkig szeretne elmerülni a kukában, hogy megtudja, hogy azon kívül, amit beletett, ugyan mi érdekes van még benne.
Ezen kívül tegnapelőtt először ráült a bilire. Persze nem igaziból ám, csak úgy játszásiból, ruhában. Mindig együtt megyünk a nagyok hasonló célú helyiségébe, ahol Hédi bilije is helyet kapott, és akkor Anya mindig elmondja, hogy majd kicsit később arra fog Hédi ráülni nagylányosan, és erre tegnapelőtt ráült megmutatva, hogy ő már nagylány.:) De persze Anya szerint erre még bőven-bőven ráérünk, de az úgy gondolom, hgy az csak jó, ha így megismerkedünk ezzel a holmival is.

Anya pedig azért fáradt, mert ezen a héten két vizsgája is volt, (az egyik ebből ma) ami pont kettővel több az egészséges mennyiségnél:), de majd csak fogynak már. Már nem sok van hátra.