Új nap, új sebesülés

Kerti napjaink vannak, hogy végre itt a szép idő. Hédi ma kapásból lefejelte az almafát, így a már szépen gyógyuló pofija újabb sérüléssel gazdagodott. Jó kis memóriája van, még bőven emlékszik ara, hogy ősszel állandóan ettük az almát a fánkról, így amint kitesszük a lábunkat az udvarra, ama-ama felkiáltással megcélozza a fát, amit persze semmi nincs rügyeken kívül, de ez őt nem zavarja.
Egy ujjsérülést is összeszedett, mert egy seb nem seb, a betonjárda réseiből próbált valami - szerintem csak általa látható - bigyót kikaparni, és persze hogy lehorzsolta az ujját. De fel sem vette, nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy soha nem vittük túlzásba a féltést, és nem kapkodtuk fel minden kis vicekra-vacakra, vagy alapvetően ilyen jó kis tűrőkéje van, vagy a kettő együtt, de soha nincs semmi nyafkaság, sírás - elesik, felkel, megy tovább egy szó nélkül. Ezért is van, hogy a sérüléseket néha csak utólag vesszük észre, és nem is tudjuk, hogy mikor szedte össze.
Mindent megnéztünk, amit csak lehetett, ma is kint, az összes ci-virágot, ci-bokrot, bicóztunk, labdáztunk Bonnieval. Most Mamázik, tornyot építenek, ami nálunk még mindig azt jelenti, hogy ha van, aki építsen, akkor Hédi Aliz gyönyörűen le tudja rombolni, de gondolom egyszer csak lesz ez máshogy is:)