Fáklyás

Vettük magunknak a bátorságot, és dacára annak, hogy Hédi fél hétkor pancsi/vacsi/alvás porjektes, elmentünk megnézni a könyvtár előtt fáklyás előtti forgatagot. Hédi egészen jól bírta, a koszorúzás kezdetekor indultuk csak haza, így fél kilenc lett, mirer ágyba került, de nagyon nagylányosan viselte!:) Az talán szóra sem érdemes szinten egyértelmű, hogy az én lányom volt, aki a Himnusz alatt gondolta úgy, hogy kiabálnia kell, illetve szintén az én lányom volt, aki Szili Katalin beszéde alatt gondolta úgy, hogy kiabálnia kell. Nem egy elveszett gyerek:), de mentségükre szóljon másfél éves zsenge kora, még van rá remény, hogy megneveljük:)

Ahogyan ma fogalmaztam; nyomokban megfigyelhetőek rajta a nevelés nyomai. Ugyanis történt, hogy Editnél voltunk, és mivel a lakásajtót rendre nyitva hagyják, Hédi egyszer csak nekiiramodott, és kiment a folyósóra, de ott megállt, és nézett befelé, hogy mit szólunk, illetve megy-e utána valaki. Erre mondta Peti, hogy milyen kis huncut és látszik rajta, hogy tudja, hogy nem szabad azt csinálnia, amit csinált. No, erre fel hangzott el fenti mondatom:))

Ma voltunk Obiban is (szegélynyíró vásárlása okán) Hédi hol állt meg legelőször?! A kalapácsnál. Majd ezek után a mérőszalagoknál. És ezek után próbáljam megmagyarázni, hogy az én gyerekem lányból van:))

Tegnap szerelde volt, a kiságy megadta magát a sorsnak, így Papa segítségét kellett kérni. És persze, hogy Hédinek viszont segíteni kellett Papának. Visít, ha nem kaphat valami szerszámot a kezébe - hihetetlen. Itt jegyzem meg még azt is, hogy ma néztük az Obi katalógust, és semmi nem keltette fel a figyelmét, csak a fűnyíró, meg a szerszámok.:)