Babanapló

Hédi Aliznak

kedd, június 19, 2007

Nem unatkozunk

Azt igazán nem lehet mondani, hoyg unalmasan telnek a hétköznapjaunk. Itt van például mindjárt az, hogy miután egy egész hetet tudtunk pihenni, Anyának július elsejétől dolgozni kell menni. Persze önként vállaltan kell, de kell.

(Nem ide tartozik, hogy kifejtsem, hogy mivégre is a váltás, de anniyt mindenképpen, hogy végre találtam egy olyan állást, amit megpályáztattak, itt a városban, nekem is tetsző, és biztosan a szakmai tudásom miatt vesznek fel, és nem másért. Beadtam a pályázatom engem választottak, így munkába állok újfent.)

Ez azt jelenti, hogy ma egész nap rohangálós napunk volt, főként azért, mert holnaptól bizony bölcsibe beszoktatás jön. Nekem nagyon belesajog a szívem, hiszen még olyan pici Hédi, mi az a húsz hónap, és annyira szerettem volna még vele itthon maradni, de sok gondolkodás után arra jutottam, hogy hosszú távon az az érdeke, hogy itthon dolgozzak, és ne máshonnan essek haza nap mint nap, amikor szinte már csak a fürdés és a fekvés marad közös élménynek. Így legalább időben itthon leszünk, és még jut időnk egymásra estig.

Szerencsére voltam olyan előrelátó, hogy még az év elején jártam a bölcsiben, ahol felvették Hédimet előjegyzésbe:) mert bizony most bajban lennék, mert nincsen hely. De így mi mehetünk, ezért holnap reggel nagy pakkal felmálházva nekiindulok a nagy ismeretlennek.:) Megnéztem ma a törpéket, Hédi a Napocska csoport tagja lesz, nagyon bájos a szobájuk, igazán gyerekbarát és kedves, a kicsik éppen aludtak, amikor ott jártam.

Aztán persze volt még rohanás, mert egy csomó dolgot kellett venni, amit vinni kell holnap, meg a doktornénit is fel kellett keresni, és még ezer más dolgot intézni. De elégedettek vagyunk, legalábbis Anya, arról pedig hogy Hédi minderről hogyan vlekedik, majd holnap beszámolok:))

3 Comments:

  • At 4:17 du., Blogger MÉH said…

    Mi lesz a jele?

     
  • At 6:33 du., Anonymous Névtelen said…

    hááát, először agyféltekére gondoltam:) de nehéz hímezni:) de nem, ez persze csak vicc, mivel a szekrénykéjén egy körte van, gondoltam nem kreatívkodok, jó lesz az nekünk.

     
  • At 3:27 du., Anonymous Névtelen said…

    A körte az jó jel, nekem harang volt a bölcsiben, pedig nem is vagyok zombai eredetű.
    Oviban lepke.
    Melyik agyféltekét szeretted volna? Avval az a baj, hogy akinek dióbél a jele az keverné az agyféltekével...
    Totipotens neuron is jó, nem?

     

Megjegyzés küldése

<< Home