Babanapló

Hédi Aliznak

péntek, október 19, 2007

Igaziból beteg

Húúú, belecsöppentünk az első igazi betegségbe, és mit mondjak, nagyon rosszul viseljük!
Hédi szerdán belázasodott a bölcsiben, 39,2-re ment fel a láza, rámtelefonoztak, elrobogtam érte, futottunk is a doktornénihez (sírás-rívás, a szokásos módon) aztán huss haza. De most hiába gyógyi, hiába kúp, a láza csak ideig-óráig ment le.
Csütörtökön egész nap lázas volt, reggel kúp, délben kúp, gyógyi előírás szerint. Este mégis merő láz volt, annyira, hogy hűtőfürdőztük (a priznicet nagyon drasztikus megoldásnak találom) szegénykém sírt és reszketett a vízben, ahogy hült le, de legalább aztán egy kicsit jobb lett. Legalábbis a testhőmérséklete, mert a kedves egy kicsit sem, az én örökmozgó lányom ilyet még nem csinált; ült bágyadtan Apa mellett a kanapén, és onnan nézte a mesét a tévében. Éjjel sokszor voltam bent nála, nyugtalanul aludt (de legalább aludt) viszont végig éreztem, hogy lázas. Nem volt olyan forró, mint este, de lázas volt. Reggel ugyanígy ébredt, mire a doktornénihez értünk, addigra már megint tűzforró volt.
Doktornéni adott még plusz lázcsillapítót, és azt mondta, hogy ha a mai gyógyi adag és lázcsillapító után sem lesz jobban, menjünk vissza holnap is.
Pedig szegény Hédim annyira fél a doktornéninél, hogy végig sírja az ottlétet, miközben matrázza a "nem bánt senki" kedvencét.
Amikor hazaértünk, akkor sem kért semmit, se a kedvenc banánját, se a ropit, semmit, csak lefeküdt a nagyágyra és a nyamiját rágcsálta.

Délután végre alakult a helyzet, ébredéskor már nem volt láza, és a hangulata is jobb lett kicsit. Már evett velem egy kis husit, meg egy rakat gyümit gyömöszöltem bele. (Délután kimentünk Mamával a tescoba, és tonnányi gyümölcsöt vettem, hogy legyen elég a hosszú hétvégére - itt mondom el, hogy soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ananászt fogok venni szőlő helyett, mert az sokkal olcsóbb. Láttuk Emmát is, amint apujával vásárolt, nagyon komoly csajszi, teljesen nagylányosan sétált a gondolák között:))))

Mire Apa hazaért, mintha elfújták volna a betegséget! A szeme még karikás kicsit, meg persze látszik rajta egyébként is, hogy nem egészséges még, de legalább a kedve visszajött!! Már rohangált a lakásban, motorozott a szobában (sőt, feltette a mocit a kanapéra, és ott ült rá, mutatva, hogy milyen ügyi:))) igaz, végre nem is volt lázas.

Este pancsi után újabb gyógyi adag, aztán nekiültünk vacsizni, és végre megint jó étvággyal evett, két husit, borsót, paradicsomot, paprikát, és még ananászt is evett a végén, lefekvéskor pedig még megitta a tejet is.

Szóval egyelőre úgy néz ki, hogy túl vagyunk a nehezén, de messze nem kiabálnám el! Most mindenesetre alszik, nyugodtan!

1 Comments:

  • At 7:43 de., Blogger pavelancsika said…

    Mennek a gyógypuszik! Remélem a szülinapjára már teljesen meggyógyul! :)
    Mi is gyümi meg zöldségtankoláson voltunk a tescóba :)

     

Megjegyzés küldése

<< Home