Babanapló

Hédi Aliznak

csütörtök, október 25, 2007

Szülinapos

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a köszöntést!!!

Hédi is biztosan élvezte a mai napot, mondjuk nekem nem hajlandó megmondani, hogy hány éves, mamának persze első szóra mondja, hogy kettő:)) persze nem is mondok igazat, mert reggel egyszer mondta, hogy egy-kettő kettő-három, hát osszam be magamnak:) persze igaza van, mit faggatom, jegyzzem meg és kész!

Reggel vettünk nasit, hogy vigyünk a bölcsibe (ropit, sajtos tallért, csak semmi édeset, meg egy kis kiwit is) remélem ízlett a kiskölköknek:)

Délután gyorsan hazafutottunk, és Papával eltelepítgettük a növényeinket, amik pont ma érkeztek meg, ami szerintem nagyon is rendjén van, mert ugyan lehet, hogy most még ezt annyira nem értékeli Hédi, hogy micsoda szépségeket kapott a szülinapjára, de ahogy nő, úgy fognak bele együtt nőni és szépülni a növénykék is.
Este persze ahogy mondtam, volt kis családi szülinapozás, hiszen mégis csak ma van a napja, Anya vett sütit (tortát szigorúan csak szombaton) és volt ajándék is, és egy csodaépítő - nem tudom miféle, nem lego, de egy rakat kis kütyü van benne, és mindenféle jópofa dolgokat lehet belőle felépeteni.

Nos az ajándék átadásra ekként történt:

Hédi és Apa a nappaliban, éppen kezdődik a híradó, Anya jön be, kezében a dobozzal. Mire Hédi: doboz, majd - ahogy kezdődött a Híradó - hűűű repülő, hűűű, vonat, siku, autó, bácsi... szóval Hédi gyakorlatilag aHíradó képein kiszórakozta magát. Na jó, a bevezető képsorok után hajlandó volt megnézni, hogy mit kapott. A dobozban van 3 összeszerelhető autó, ezeket összeállítottuk, itt Hédinek elég is volt az építés, és a három autóval a kezében rohangált körülöttünk, miközben mi ketten nekihasaltunk, és elkezdtünk játszani. Elég szórakoztató látványt nyújthattunk:)) de a lényeg az, hogy mindneki jól érezte magát!:)