Babanapló

Hédi Aliznak

kedd, február 28, 2006

Keresztszülőség

Ma végleg eldöntöttem, hogy az eredetileg tervezett keresztapa nem lesz keresztapa. Egyébként is voltak kétségeim, maikor elköltöztek jó pár km-re, de ma végképp határoztam. Ugyanis ma telefonált, egészen más ügyben, és még csak meg sem kérdezte, hogy Hédi hogy van. Csupán a beszélgetés végén mondott annyit, hogy ha hazajönnek, akkor majd meglátogatnak minket. Nos, ilyen keresztapa nem kell. Olyan kell, mint amilyen a keresztanya, aki imádja Hédit, amikor csak teheti meglátogatja, és mindig érdeklődik, ha nem is tud jönni, legalább egy sms-ben.

Már körvonalazódni látszik azonban a következő jelöltem személye, akire eddig ugyan így nem gondoltam, dacára annak, hogy jó barátunk. De például ő tegnap este is volt nálunk, valamivel fölszaladt, de mondta, ha már itt van, babázik kicsit. Mivel a kicsi már aludt, megkérdezte, hogy meg lehet-e nézni, és bementünk a babaszobába, és megnéztük, hogy hogy alszik. No, egy ilyen ember sokkal inkább keresztapának való, mint az eredeti jelöltem.