Babanapló

Hédi Aliznak

vasárnap, március 19, 2006

Babatornázó

Hédim kapott kölcsön egy babatornázót, ami nagyon leköti, főleg, hogy rájött, hogy még hangot is ad ki. Persze egy idő után sajátságos felhasználási lehetőséget mutat be: a tornázó szárait megfogva magához húzza (nehogy már neki kelljen anniyt mozogni) és így próbálja meg bekapni az oldalán levő játékokat.
Most uzsiztunk; a tegnapi maradékot megette, a sütőtök és nasi másik felét. Az almával kevert tejpépre már húzta a száját, aztán ki is köpte, mert a) már nem volt éhes b) az nem ízlett neki. Majd kiderül abból, hogy mikor fog megéhezni.
Délelőtt nagyot sétáltunk, Hédi, Apa, Bonnie meg persze Anya. Bonnie kutyarossz volt, Hédi viszont nagyot aludt, anyának meg kicsit átfázott a keze; amikor elindultunk, még jó idő volt, közben viszont fokozatosan hűlt le. Apa pedig előkérte a farmerdzsekijét, ő már nagyon tavaszt érez.:)

Már egy-két mondókát megtanultam, sőt a Bóbiát is, ami ugyan az én hangomon elég érdekesen hangzik, de Hédinek (még) tetszik:)
*
Itt most megint javítanom kellett, mert azt írtam, hogy Hédi kutyarossz volt, de persze Bonnie volt kutyarossz, Hédi meg nem. De ilyen az, maikor az embernek két lánya van, még ha ebből az egyik kutyalány is, akkor is, és jól összekeveri a neveket. És ha ehhez hozzávesszük, hogy Bonninak mindig azt mondjuk, hogy mami-papi mit csinál, Hédinek pedig azt, hogy anya-apa mit csinál, máris kész a teljes káosz, hogy akkor most ki kicsoda, és ki kinek a kicsodája:)