Babanapló

Hédi Aliznak

szombat, március 18, 2006

Kirándulás és gyűjtőmunka

Ébredés után az igazi nagy kirándulás: elindultunk a vidéki nagymamáékhoz. Hédim szerencsére az autózást igazán szereti, nem volt semmi gondunk, hamar el is aldut az autóban. Persze halálosan éhesen ébredt, amikor megérkeztünk, így tízóraizással kezdtük, utána viszont volt nagy mamázás, papázás, szegény kicsimet egymás kezéből vették ki:) na de ki szólna ilyenkor?
És persze Hédi nagyon élvezte, oly'annyira, hogy kicsit később, amikor le akarták tenni a kis popsiját, már nem is tetszett neki. De akkor jött anya, aki ismét elmondta, hogy elég egy forradadalmár, és lázadó a családban, így hamar leverte a készülődő megmozdulást, egy-két jól irányzott puszival és célratörő határozott mondattal, úgy, hogy Hédi egyből abba is hagyta a nyüszögést és ártatlan szemekkel vigyorgott rám:)

Ebéd után egy jó nagyot aludt az udvaron(!) a friss levegőn(!) a babakocsiban(!), úgyhogy anya szíve igazán repesett a boldogságtól!:) Hazaérkezés után persze még nem volt álmos, kicsit játszott még a frissen kölcsönkapott gyereketornázón, aztán előadta az éhenhalós mutatványszámát, de nem mese volt, be is gyűrt egy fél üveg sütőtököt, meg egy fél kisdoboz nasit, négykor viszont az üveges szemek már árulkodtak a fáradtságról, így le is tettem, el is aludt azon nyomban.

Anya pedig nekiállt gyűjtőmunkázni, mert az autóban rájöttem, hogy én tulajdonképpen egyetlen egy gyerekmondókát sem tudok tisztességesen, ami önmagában nem nagy baj, mert folyamatosan beszélek hozzá itthon, de ilyenkor utazás közben jó lenne, ha egyet-kettőt el tudnék neki gügyögni. Így nekiestem a netnek, találtam is egy jó csokorra valót, kinyomtattam magamnak három oldalnyit, ez éppen elég lesz egyelőre. Megtanulni is, és használni is.:)