Babanapló

Hédi Aliznak

péntek, május 05, 2006

Kirándulós...

Kirándulós lett a tegnap délután, felkerekedtünk, hogy a gazadaságosban bevásároljuk a havi betevőt. Apa busszal ment dolgozóba, hogy mi tudjunk autózni, így 4 körül Hédim, Keresztanyu, meg persze én is elindultunk, hogy először is felvegyük Apát, aztán pedig pénzt költsünk.:(
Hédit nem vittük be, biztosan tetszene neki a forgatag, de én nem szeretném idejekorán hozzászoktatni a fogasztói társadalomhoz, így inkább Apával játszottak a kocsiban, míg mi telepakoltunk a kosarakat.

Eléggé elhúzódott a nap, mert a másik gazdaságosba is bementünk, így 9 körül értünk haza, de Hédim annyira jól viselte az utat, hogy öröm volt nézni. Gagyogott, vigyorgott, hazafelé pedig az egyik zizegős nylontáska kötötte le a figyelmét; gondosan szorongatta a fülét, és nagyon élvezte, hogy csörög-zörög. Persze aztán az álommanók valami álomport hintettek a szemébe, mert elaludt. Itthon viszont nagyon éber lett ismét, és 10-ig beszélgetett az ágyában, aminek persze az lett a következménye, hogy ma reggel 9-ig húzta a lóbőrt:) aminek Anya a szokott módon nagyon-nagyon örült:)

Most megint Papával sétál, míg én nekiveselkedem a tanulnivalóimnak, de mindenek előtt megpróbálok feljelentkezni a vizsgaidőpontokra - bár már ott tartok, hogy nem számít az sem, ha fél évet csúszni fogok, akkor is csak az lesz a végeredménye, mintha megfeszített tempóban szintidő alatt csinálnám végig. De egyszerűen képtelen vagyok megtenni azt, hogy Hédi mellett tanuljak, mert sokkal élvezetesebb a fejlődését nyomon követni nap mint nap, mint hogy félrevonuljak, és tanuljak.