Utómajális - és hétköznapok

Tegnap délután csak elmentünk sétálni egyet - olyan kihalt volt a város, mintha evakuálták volna. Alig találkoztunk emberrel, aminek egyébként igencsak örültem, mert így nyilván benzingőz is alig volt, és a madarak csicsergését hallgathattuk szinte egész úton.
Az utolsó percben döntöttem el, hogy csak elindulunk, amikor már Hédim nagyon álmos volt, így kicsit zokon vette, hogy Anya (szerinte) hihetetlenül lassan készül el - ezt le is kellett fotóznom (persze, ezzel is csak lassítottam az indulást), de ahogy leértünk, lenyugodott, és ahogy a kocsiba tettem szinte azonnal elaludt.
A séta végefelé elmentünk Keresztanyu elé, aki utána eljött hozzánk, majd később jött Anyu és Apu is, így Hédim ismét csak élvezhette a sürgés-forgást maga körül. Mondtam már ugyan, de ténykérdés, hogy jó dolga van - ha már mára szinte teljesen kikopott a nagycsalád modell, legalább így érezheti a családi meleget és szeretetet, hogy szinte minden nap jön valaki szeretgetni.)