Babanapló

Hédi Aliznak

szerda, augusztus 02, 2006

Ici-pici enyhülés

A tegnapi viharos szél mára ici-pici enyhülést hozott. No nem a lakásba, ott még ennek nyoma sincs, de az utcán délelőtt elviselhető volt a levegő, sétáltunk is jó nagyot, jöttek Nettiék és tekeregtünk erre-arra. Ma kifejezetten elvolt a két lány, jobbára annak köszönhető, hogy szinte felváltva aludtak, azt a kis időt pedig, amíg mindkettő ébren volt kibírták valahogy:)
Keresztanyunak hétfőn lesz a névnapja, így vettünk neki egy táskát - remélem tetszeni fog neki, többé-kevésbé ki tudom találni, hogy minek örülne, és milyen az ízlése.

El akartunk menni az Otp-s játszóteret megnézni, meg Ancsika írta, hogy felújították és szép és jó lett, de arra már nem maradt időnk, holnap viszont mindenképpen beiktatjuk, mert még holnap tudunk egyet sétálni közösen, pénteken viszont már hazautaznak Nettiék, és decemberig megint nem látjuk őket.
*
Mióta hazaértünk, Hédi a kiságyban van, mert olyan nagyon álmos volt (?) és úgy nézegette az ágyát, hogy azt hittem, aludni fog. Evvel szemben majd' egy órája játszik a függönnyel és a lepedőjével és beszél nekik, esze ágában sincs aludni, de kijönni sem akar, mert amikor elmegyek a szobája ajtaja előtt, rám sem néz, hanem rendületlenül folytatja tovább a baabamonológot.

1 Comments:

  • At 5:05 du., Anonymous Névtelen said…

    Nagyon ici-pici sajnos. Mi sem jutottunk el a játszótérre ma, mert Emma elaludt hazafelé. :) Majd holnap!

     

Megjegyzés küldése

<< Home