Babanapló

Hédi Aliznak

kedd, október 31, 2006

A fűtésszerelők

Külön címet kell adnom neki, mert végre ma megérkeztek, és nekiálltak dolgozni. (Igaz, hogy már lassan a telefonszámlám 95 %-át a főnökükkel való beszélgetés teszi ki, és hogy ma is két órával később jöttek, mint ígérték, de nem is sorolom) És ma haladtak is sokat, és mostmár nem úgy néz ki a ház, mint amit rakátatámadás ért, hanem úgy, mint amit rakétatámadás ért, de már építik újjá. És van már nekünk fűtésünk is, igaz, még csak pb-palackról, mert cserébe viszont nics gázóránk, de lesz pénteken állítólag, és akkor minden szép lesz és jó lesz.

És szerencsére Hédi mindebből semmit nem érzékel, mert az ő szobája szép, és ott jó meleg van.
Ma megtanulta, hogy hogyan kell a - nem tudom elmondani, mit játszani, a lényeg, hogy az ember lánya berreg és közben az ujjaival a száját segíti a berregésben - na ezt mondja meg nekem valami, hogy ezt hogy hívják. Szóval nem tudom, de ezt tanulta meg ma Hédi:) És napok óta szinte egyáltalán nem mászik, hane mindenhová két lábon megy, és egyre biztosabb és ügyesebb. Nagyon ügyesen le tud hajolni tárgyakért és felvenni, úgy, hogy már nem huppan fenékre. Nagyon sokat fejlődött néhány nap alatt.
*
Megérkeztek a múltkor elmaradt növénykéim, amiket délután apuval gyorsan telepítettünk. Így a meggy- és a cseresznyefa, valamint a vérszilvafa, a fagyalsor és a két szőlő várja a tavaszt, én pedig azt, hogy megeredjenek, és legnagyobb gyönyörűségemre leveleket hozzanak tavasszal. (jó, a fagyalnak most is van, lévén örökzöld.) A futórózsa sajnos már nem került földbe ma, mert hirtelen este lett, de holnap ő is eltelepül.