Vadaspark

Mondtam, hogy tőlem oké, nem tudom, mi az, de nézzük meg!

a legjobbak a kismajmok tetszettek, mert azok közel jöttek.
Aztán a teve, mert az nagyon vicces volt a púpjaival.
A tekiket is nagyon megcsodáltam,
mert nekem is van otthon, csak azok kisebbek.
De az összes többi állatka is nagyon tetszett.
El is mondtam a véleményem Apának.

Hú, ez remek móka volt.
Valami olyat beszélt Anya meg Apa,
hogy akarnak nekem ilyet otthonra.
Ettől még jobban vigyorogtam,
hogy tényleg komolyan vegyék ám, amit mondtak!

de azt nem tudták Anyáék lefényképezni,
mert ketten kellettek hozzá, úgy gondolták,
hogy egyedül még nem tudnám megoldani a problémát.
Így Apa elndított a csúszda tetején, Anya pedig elkapott az alján.
Ez nagyon-nagyon tetszett, de aztán menni kellett,
mert valamiért más gyerekek is jönni akartak:(
És akkor kicsit fel voltam háborodtam, de aztán megvígasztalódtam.

Az ölemben a vásárfiám van,
Anyáék vettek nekem egy csattogós lepkét.
Mókás, csak még nem tudok vele egyedül játszani.
*
És valami olyasmit is hallottam még ma, hogy már csak kettőt kell aludni, és akkor én egyéves leszek. Na, erre majd odafigyelek ám, hogy ez a dolog micsoda!
1 Comments:
At 8:51 de.,
Névtelen said…
A Vadaspark az szeren*csére Emmának is tetszett. Bár mi még augusztusban voltunk és volt amikor a cipőfűzője jobban lekötötte, mint az állatok. :)
Ancsika
Megjegyzés küldése
<< Home