Babanapló

Hédi Aliznak

szombat, október 07, 2006

Mamiéknál

Igazán szép időnk volt ma is, így a Mamiéknál is jobbára az udvaron voltunk. Hédim bemutatta összes mászó-menő-kutató-stb tudományát, meg persze tűrte is a Tati általi kitartó popsicipelést. Sőt, ma először, csak úgy, magától adott egy puszit Tatinak, de a Maminak már nem volt hajlandó. Helyette a kutyákkal akart puszilózni, de ezt Anya valamiért meggátolta.
Délután pedig itthon dolgoztunk, míg Hédi (és Apa is, kivételesen megengedhette magának) aludt, mi a Papával készrepofoztuk a kerti kisházat, így mostmár a kerók és a fűnyíró is zárt helyen alhat. Ébredés után jött Hédim is velünk, és megpróbálta az összes variációt kihozni a motorjából, hogy haladni tudjon vele. Egyet kivéve; a normális, hagyományos, bevett módot, a ráülőset.:)

Ültettem még rózsatövet, elméletileg piros lesz, ha nagy lesz, lefestettem a ruhaszárítót Hédi teljes szurkolása mellett. Sokat dolgoztunk ma is, fáradtak vagyunk, egyesek persze már alszanak 7 óra óta:) és most én is ezt teszem.