Babanapló

Hédi Aliznak

szerda, október 04, 2006

Talán az utolsó szép őszi nap?

Szinte minden percét kiélveztük ennek a napnak is, ami talán az egyik utolsó ebből a szép őszből. Igazán nem panaszkodhatunk, nagyon szép őszt kaptunk Szent Pétertől ajándékba a költözés mellé:)
Reggel a szokásos ügyintézés, de ez most csak light-verzió, pát perc alatt végeztem, addig Hédim a Mamával játszott itthon. Délelőtt mostunk, teregettünk, pakolásztunk, aztán pedig nagyot aludtunk - mármint Hédi, mert én eközben lefestettem egy kis fiókos szekrénykét.
Nem tudom, hogy Hédi mit képes művelni, amikor alszik, vagy amikor már ugyan nem alszik, de még ébredezik, és még nem megyek be hozzá, mert egyre foltosabb:) Ma reggelre a homlokára sikerült összeszednie egy jókora foltot, a délutáni ébredésre pedig a jobb karjára.
Délután megint voltak a Mamáék, és végre átraktuk a ruhaszárítót az általam kitalált helyre. Hédi persze hihetetlen érdeklődést mutatott a gödörásás iránt, nagyon komoly arccal tanulmányozta, hogyan mélyül. Leszüreteltük az eperültetvényt is, már előre csámcsogott Hédi, amikor még csak szedtem.
*
Közben persze a szakik is dolgoztak, helyére került egy új ajtó, a jövő héten pedig érkeznek a fűtésszerelők is - ha minden igaz.