Szurka-piszka

Túléltük a szurit:) igaz, erre is számítottunk, de azért mégis örülünk neki, hogy nagy megrázkódtatás nélkül átvészeltük. Mind a ketten. Hédi ugyan bömbizett egy sort persze, mert ki szereti, ha alvásidőben az enni és a tente helyett tűkkel bökdösik, de nagyon hamar elállt a sírhatnékja, amikor az utánunk jövő kisfiú is hasonló harsonával jött ki a doktor nénitől, és ez érdekesebb látvány volt annál, hogy észben tartsa, hogy ő tulajdonképpen szörnyű nagy traumőát élt állt. :)) eygébként nagyon szépen szúrta meg a doktor néni, mert kicsit sem vérzett, én már nem is látszik a helye sem, és egy pillanat volt csak. (Hédi bizonyára nem így látta, de egyelőre még én írom az ő napklóját, ezért az én olvasatom uralja a terepet.) De még ettől függetlenül is hajlandó volt köszönni a néniknek, amikor kijöttünk.

A várakozás alatt pedig egyszerűen remek csajszi volt - mint szokott. Ahogy beértünk, ő máris elindult felfedezőútra, alig tudtam annyi időre levadászni, hogy levetkőztessem. Minden babát, minden nénit megnézett. A mérleget ellopta, és cipelte össze-vissza a váróban, amit nagyjából ötvenszer körbejártunk. És persze büszkén bemutatta, hogy milyen ügyes, mert amit talát szemetet, kidobta a kukába. A legaranyosabb akkor volt, amikor egy vadidegen apuka előtt megállt és nyújtotta a kezét, hogy őt most vegye fel. Az apuka nagyon kedves, mosolygós volt, és persze fel is vette. Hédi pedig nagy nyugodtan ült az ölében, és onnan osztotta nekem az észt. Jó kis csajszi, mondhatom, már most pasizik:) Egyébként sokkal inkább a férfinéphez vonzódik (nyilván lányos szokás) mi ketten a Mamával kanyarban sem vagyunk Apához és Papához képest.:)
*
ÓÓó, az egyik lényeg; Hédi Aliz 11 150 gr:)