Babanapló

Hédi Aliznak

kedd, március 21, 2006

Másik bolygó szülöttjei:)

Nagynénim eddig is mindig azt mondta, hogy én egy másik bolygóról jöttem (már amennyire eltérek a családunktól) most pedig már azt is megállapította, hogy Hédi is arról a bolygóról jött, egy helyről származunk:))
Ezt látom mindenki szemén, akármerre megyünk, mindenhol az az első kérdés, hogy jó kislány-e és hogy alszik-e, és amikor elmondom, hogy egész éjjel alszik, és nem kel fel, mindenki kikerekedett szemmel néz ránk. Tuti nem is hisznek nekem. Pedig ez az igazság. Ma a pelusárus hölgy megkérdezte tőlem, áruljam már el, hogy ezt hogy csinálom, neki két gyereke van, de ezt nem tudtam elérni. Mondtam, hogy én nem csinálok semmit; Hédi maga alakította így az életét, ő egy ilyen klassz baba:))

Kezdünk megismerkedni a lábainkkal is. Eddig a keze volt a fő játéka, ahogy azt illik egy ilyen korú babától, most pedig kezd beleérni a lábemelgetős és lábnézegetős korba. Kicsit ugyan nehézkessé teszi ezt a műveletet az a komoly pocak-szerkezet, amit növesztett, de azért bírkózik a feladatattal.