Babanapló

Hédi Aliznak

csütörtök, augusztus 03, 2006

Ici-picit nagyobb lehülés

Nagyon jól sikerült a mai sétánk, amennyiben az elázás sikernek számít:) kicsit ugyan gyanús volt az ég, amikor elindultunk, de mivel dolgom volt, kénytelenek voltunk nekiindulni. Természetesen ma sem sikerült tökéletesen kitalálni, hogy hogyan öltöztessem fel Hédit, de ez már szóra sem érdemes, annyira mindennapi. Nem fázott ugyan, de melege sem volt, az biztos. Különösen azután, hogy ahogy elindultunk az Okt 6 utcáról hazafelé eleredt az eső, és szépen ütemesen végig esett, egészen míg haza nem értünk. Utána elállt. Hédi nem ázott, mert a kocsija és az ernyője megvédte, rólam viszont folyt a víz, de kifejezetten jól esett a kánikulai napok után egy kicsit megázni. Persze így a játszótér megint kimaradt, na de ott lesz az még, egyszer úgyis eljutunk oda is.)