Virágoskert-nap

Az eső szerencsére továbbra is csak ijesztgetett, így el tudtunk menni sétálni. Jó nagyot csavarogtunk, vásároltunk is, és voltunk a lakás felé is, de Apán kívül senkin nem láttam nosztaligázós jeleket:) Találkoztunk Adrival, Lala apával ücsörögtek egy padon, oda is mentünk hozzájuk kicsit, Adri ugyan előbb Bonniet csodálta meg, de aztán a két lányzó is kommunikált egymással.
Lemértük a távolságot is, gyalog, kényelmes sétával tíz perc az gyerekorvosdoktor néni, és tizenöt a városközpont, ez igazán nem nevezhető messzinek. Hazafelé már gyorsabban jöttünk, mert Hédi álmosságra és éhségre utaló jeleket produkált, de mivel délben a kettő szervesen összefonódik, ezért most nem álltunk meg enni, hanem gyorsan hazafutottunk, és csak itthon ebédeltünk, és mentünk (volna) aludni. De ez mégsem ment olyan könnyen, mert jöttek gázos emberek, hogy adjanak árajánlatot a központi fűtésre, és persze Bonnie jól megugatta őket, és persze ettől Hédi is rögtön éber lett. Sokatbeszélős ember volt az egyik, így sokáig feltartott minket, de aztán mégis csak elment végre, és akkor a lánygyerek is elaludt, és ezzel engedélyezett nekünk is egy óra sziesztát, mi már nagyon-nagyon ránk fért, a hetek óta tartó munkák után.

Délután mire felébredtünk, Mamáék is eljöttek, mert Papa a munkája miatt már napok óta nem tudott jönni. Miután megtutujgatták Hédimet, segíttek elültetni a ma frissen vásárolt virághagymáimat. Amit persze úgy kezdtem, hogy kikapáltam a gazt, aztán felástam, elgereblyéztem, és után tettük bele a virághagymákat. Hédi közben persze segített, ilyenkor, mikor előkerülnek a szerszámok, leül a földre, magához ragad egy nyelet (ami persze nagyjából kétszer olyan hosszú, mint ő maga), és azt próbálgatja emelgetni. És ilyenkor nagyon komoly arcot vág, látszik rajta, hogy nagyon komolyan dolgozik a problmán. :)

Délután Apa is dolgozott velünk, levágta az utcán a füvet, ami szintén tetszett Hédinek, Bonnienak már kevésbé, nagyon nem értette, hogy miért vagyunk kint az utcán, és mi berreg. Aztán megismerkedtünk a hátsó szomszéd bácsival is, Hédi rögtön be is mutatta neki, hogy mi az a maximum hangerő, amit ki bír erszetni a torkán. Szomszéd bácsinak a szeme sem rebbent, öt unokája van, nyilván volt ideje hozzászokni:)

Este hat felé már érkezett a szokásos megzuhanás, így a nagy pancsi után - van nagy fürdőszobánk, bőven van hely pancsolni a vizet - nagy vacsi, és nagy alvás, még nem volt hét óra, amikor letettem az ágyba. Ismét szép napunk volt.
---
Ma volt egy összezörrenésünk az én lányommal, aminek következtében először kellett a kezére csapnom - persze biztos lehett volna a szép szóval is hatnom rá, de szerintem esélytelen lett volna. Hédim ugyanis úgy gondolta, hogy a tekik nem fekszenek szépen a vízben, így elkezdte őket babrálni, és felforgatta őket. Pedeig a) tekit csak ülve nézünk, nem állunk fel az akvárium mellett b) belenyúlni nem lehet az akváriumba - ezek a szabályok. Erre Hédi ma - mindezeket tökéletesen tudva - rámvigyorogva felállt és belenyúlt. No, ekkor kénytelen voltam teljes anyai szogorommal fellépni, és ráütni (ütni? legyinteni) a kezére. Ettől rögtön krokodilkönnyek szöktek Hédi szemébe, de aranyos volt, nem mert nem rám haragudott meg, hanem a tekikre, akiket ugye nem lehet bántani.
---
Mióta itt vagyunk, megtanultuk mondani azt, hogy de. Anya ugyanis szívesebben hallja azt, hogy de, mint azt hogy nem, :) persze lehet, hogy majd később ezt is máshogy látom, de most még így van. Először be-nek indul, de aztán átalakul de-vé.