Babanapló

Hédi Aliznak

kedd, szeptember 05, 2006

Tanulmányok

Hédim ma megismerkedett a phű de büdi pelenkacsomag tartalmával.:) Éberségemet kihasználva megkaparintotta a frissen alóla kihalászott csomagot, és elmélyülten tanulmányozni kezdte a benne foglalt anyagot. A jelek alapján elnyerte a teszését. Ezek után kimostam a lányomat:) a körmei alól kiszedegettem az anyagmaradványokat, valamint lepedőt cseréltem. Hiába, nem lehet elég korán kezdeni a világ felfedezését, valamint testünk működését, legalábbis az én kis biológusom így gondolhatta.
Most alszik csöpke, én is pihenek, mert egyelőre nem tudom folytatni a dobozolást, lévén hogy elfogytak a dobozaim és csak este kapok utánpótlást. Nagyjából 90 %os készültségű a pakolás, tehát elég jól haladunk. Most megpróbálom az infaktusközeli állapotom kicsit helyrehozni, amit a gázos ember árajánlatának köszönhetek. Ici-picit fölément az általam kalkulát plafonnak. Úgy nagyjából 50 százalékkal.:(

2 Comments:

  • At 1:54 du., Anonymous Névtelen said…

    Emma is próbálkozik a csomag megszerzésével, de még én vagyok a gyorsabb. Egyelőre :)
    Legalább azt áruld el melyik környékre költöztök?
    Jó pakolást!
    Acsika

     
  • At 2:55 du., Blogger KHA said…

    Írok emilt.

     

Megjegyzés küldése

<< Home