Száműzetés, 2. nap

Ma már rutinosan kezdtük a napot, ágyból ki, Hédi útrakész, táskába babaruha, babakaja:) és nekiindultak mamával a nagyvilágnak, egész nap kint voltak a kertben, csak akkor jöttek haza, amikor már a szerelőemberek elmentek.
*

Na de itthon eközben... továbbra is minden a feje tetején áll. Két nap alatt nem tudtam az elsőembernél elérni, hogy legalább 1 szobát (Hédiét) csinálják már meg úgy, hogy oda vissza lehessen pakolni. Mivel a kérésem és kontraígérgetés ellenére sem sikerült ezt a feladatot ma estig megoldani, műszak végén, miután csak újabb ígéretet kaptam, felhívtam a főnöküket, és elmagyaráztam neki, hogy mi a véleményem a szolgáltatásról úgy általában, illetve a megrendelő, mint fizető véleményének, kívánságának, stb a tiszteletben tartásáról. Diplomatikusan, ám elég indulatosan, és ahogy visszaemlékszem nagyjából abban az entellektüel stílusban, amit Apa csak nagyképű, kioktató jogászdumának tart. De elfogyott a türelmem, mert Hédinek még a ma éjszakája is vacak lesz, mert még holnap is száműzetésbe kényszerül, mert eddig szépen kértem és mégsem volt foganatja, valamint mert nem két forintba kerül ahhoz, hogy ne lehessenek kéréseim. Főnökember rendes volt, azt ígérte, hogy holnap délelőtt kijön, valamint számonkéri az embereit. Biztosan szeretni fognak, de nem érdekel, hogy őszinte legyek, mert az érdekel, hogy Hédinek nyugalma legyen.