Babanapló

Hédi Aliznak

kedd, február 21, 2006

Hangok

Hédi napok óta valami beazonosíthatatlan hangot talált magának. Azon kívül, hogy apósom kicsit be volt rekedve, amikor itt voltak, nem is tudom honnan szedhette. Én egyszerűen csak varjúnak hívom azóta, mert olyan kárrogás-féle hang jön ki a torkán, de ez egyértelműen tudatos, hiszen egyébként normál hangon gügyög, de amikor önfoglalkoztat, akkor ezt használja. Nagyon aranyos:) Most is önfoglalkoztat éppen, mert anyának takarítani kell.

Tegnap este feküdtem a kanapén, Hédit pedig a hasamra fektettem, így szemben voltunk egymással. Nagyon tetszett neki, hogy innen nézelődhetett. Felfedezte a mögöttem levő monitort, aminek persze ő a hátulját látta csak, illetve az abból kilógó kábeleket, és ez nagyon megtetszett neki, mert eszeveszett mászásba kezdett, hogy elérje. Ami persze nem sikerült, de nagyon igyekezett. Azután a kezem a talpához tettem, így azon el tudott rugaszkodni, és így tudott feljebb araszolni kicsit, amitől igazán boldog lett, hogy micsoda dolgot vitt véghez. De persze a kábelekig nem jutott el.