Táppénzes

Nos, táppénzen vagyunk, gyógyulunk. Hétfőn miután több mint fél órán át sírt krokikönnyeket Hédi, hogy ne menjünk doktornénihez, Anyát valami isteni szikra szállta meg, és kitalálta, hogy nem is Hédi beteg, hanem a kutyus, és nem Hédit kell megvizsgálni, hanem a kutyust. És ez mintha varázsszó lett volna, Hédim megnyugtatta, jókedvűen, mosolyogva mentünk a doktor nénihez, semmi sírás nem volt a váróteremben, és bent ő maga mutatta meg a kutyusát, hogy buzony beteg, és gyógyulnia kell. Ilyet?! Annyira büszke voltam rá, és persze nyugodt is, végre egyszer nem sírtuk végig az utat, a vizsgálatot és a visszautat.
Anya is táppénzen van, mert ahogy írtam Mamáék nem érnek most rá, de még jó, hogy Keresztanyu tegnap és ma ráért, mert mindkét nap be kellett menni a dolgozóba. És Anya mondott csúnyákat, hogy nem igaz, hogy nem lehet itthon néhány napot, de persze nem. (Na jó, itt nem panaszkodunk:)))
Hédim szerencsére kezdi visszanyerni az étvágyát, ez aggasztott a legjobban, hogy alig evett, de ma már szépen tömködte tele a pocakját. Igaz, adok is mindig mindent neki, sült tököt, savanyú káposztát, almát, banánt, sárgarépát, meggybefőttet, egyáltalán mindent, amiben sok-sok vitamin van, és amitől gyógyul és ami meghozza az étvágyát. Mindemellett persze a gyógyit is esszük, de Anya nagyon hisz az ilyesféle, nem gyógyszergyári vajákokban.