Babanapló

Hédi Aliznak

szerda, augusztus 09, 2006

Kedd-szerda

Hédim megfázása szépen javul, ezért rögtön rajtam is kijöttek ugyanazok a tünetek. majd csak meggyógyulunk mind a ketten:)
Tegnap vásározni mentünk, pelenka, egyéb készletek ismét fogyóban voltak. Egyúttal Hédim felhalmozódott százasait is befizettük a bankszámlájára, egész jól vagyonosodik a lányom.:) Délután pedig nagy dolgokat vittünk véghez, főzés, mosás, vasalás, takarítás formájában. Hédi annyiban vette ki a részét, hogy a szekrényéből, aminek el tudja húzni az ajtaját, az összes ruhát, amit csak elért, kirámolt a szobája közepére, és roppant elégedetten ült le a halom közepére.
Ma pedig dédiéknél voltunk megint, aztán még csavarogtunk egy nagyot, mert Anya házvásárlósdit vett a fejébe, és megnéztünk egy-két házat, amiből az egyikbe rögtön bele is szerelmesedtem, és ott Hédi is nagyon jól érezte magát! Apa puhítása még csak ezután jön.

2 Comments:

  • At 8:22 du., Anonymous Névtelen said…

    Házvásárlás? Én ilyenről már nem is álmodom. :( Merre??

     
  • At 10:10 de., Blogger KHA said…

    Nagyon szeretnék házikót venni, hogy Hédinek ne itt a negyediken kelljen felnőnie. Én most az Aradi utcán találtam egy nekem tetszőt, de nézelődök mindefelé, és persze igyekszem mihamarabb eladni a lakásunkat, hogy el tudjunk innen költözni. Szerencsére már Gyuri is rámondta az áment.
    Mivel most pang az ingatlanpiac, talán jobban lehet alkudozni - igaz, hogy ez a lakásunkra is vonatkozik, de én azért megpróbálom.

     

Megjegyzés küldése

<< Home