Babanapló

Hédi Aliznak

csütörtök, szeptember 27, 2007

Kiírva

Ma a doktornéni gyógyultnak nyilvánította Hédimet, hétfőn mehet dolgozóba. Addig még persze gyógyi, meg óvatosság.
Ma nem kaptam pofont, csak szeretgetést, és a telefont is csak egyszer dobta hozzám:) na jó, azt véletlenül. Illetve direkt dobta el, csak véletlenül talált el. Persze volt műsírás, mire jött megint a bocsi és a puszi:))

szerda, szeptember 26, 2007

Most megint javulós

Hédim szemmel láthatóan napról napra jobban van, az orra is szépen tisztul, és a köhögés is kedz alábbhagyni. A gyógyit szerencsénkre imádja, így szépen iszogatja. Holnap kell mennünk megint doktornénihez, de holnap Apa viszi el, kíváncsi vagyok, mit lesz, mehet-e már dolgozóba az én lányom, vagy marad még a táppénz:)) Egy biztos; közérzetileg minden a legnagyobb rendben van. Ma pl pofont kaptam (majdnem) a viszontlátós puszi helyett, csak úgy szeretetiből. De idejében elhajoltam:) Egyébként nagyfranc, mert tudja jól, hogy pofozkodni nem szabad, valamint azt is, hogy ha pofont ad, utána viszont ad egy puszi és egy mond egy bocsi-t, akkor minden meg van bocsátva.

hétfő, szeptember 24, 2007

Doktor néni

Elmentünk a doktornénihez, mert igaz, hogy a hétvégén nem volt láz, de azért mégis fő az óvatosság; és valóban, van vmi vírosos nyavalya, így gyógyi van, és táppénz, Hédim itthon marad egy hétig, Mamával, Papával. A gyógyit szerencsére örömmel megissza, mintha kifejezetten szeretné is:) Délután viszont már elkezdte keresni Ibi nénit, meg a babákat, de mondtam neki, hogy egyelőre itthon kell maradni, de ha ilyen ügyes lesz egész héten, hogy ilyen szépen megissza a gyógyit, akkor a jövő héten már mehet.
A doktor néninél egyébként akkor visítást levágott, hogy tőlünk zengett az egész rendelő. Túl közel van még a legutóbbi szuri emléke, és amint meglátta a doktor nénit, rögtön bömbölni kezdett, és csak akkor hagyta abba, amikor mondtuk, hogy kész. Aztán mintha elvágták volna.
Délután gesztenyebabákat akartam csinálni, tegnap a kastély parkjában elég sokat gyűjtötünk, de aztán kertészkedni kellett kicsit, meglocsolni a fűmagot, így ez ma elmaradt. De az sem baj, ha csak hétvégén kerül rá sor, végül is nem kerget senki:))

vasárnap, szeptember 23, 2007

Kirándulós


Bepótoltuk a tegnapi napot, családi kirándulós nap, Nagymágocs, kastélypark. Gyönyörű idő volt, a környezet pedig igazán szép. Jól éreeztük magunkat!

szombat, szeptember 22, 2007

Javulva

Láza nincs, nagy örömünkre, nem is volt ma egész nap. De nem mertem mégsem elindulni kerózni. Helyett ahogy terveztük, bevackoltunk itthon, kicsit dolgozgattunk, és sokat bohóckodtunk, persze főleg Hédi.
Ebédre halat készítettem, és legnagyobb örömömre Hédi nagy lelkesen ette. Ez volt eddig az egyetlen étel, amit ímmel-ámmal evett, de inkább nem, most viszont nagyon jóízűen megette, így mostmár tényleg igaz, hogy mindent megeszik!:))
Délután szinezőztünk, Apa hozott nekünk tegnap színes ceruzát (a korábban vásároltat valahogy elnyelte a föld, sehol sem találom) két készletet, és bébi méretűt Hédinek és egy felnőtt méretűt Anyának:)) így egyszerre tudunk ugyanazzal a színnel szinezgetni..)

péntek, szeptember 21, 2007

Lázas

Hédim belázasodott!:( Így holnap szó sem lehet autómentes napról, helyette jól bevackoljuk magunkat a szobába, befűtünk, hogy jó idő legyen ránk, és gyógyulunk, kart-karba öltve!

szerda, szeptember 19, 2007

Beteg ősz

Amellett, hogy hülye egy idő van, betegséget is hozott azon nyomban a szeptember. Szerencsére semmi komoly, de milyen dolog az, hogy máskor ilyenkor még csodaszép vénasszonyok nyara van (nyugatos műveltségűek kedvéért indián nyár) most pedig október-november váltakozik, néha beengedve még kicsit szeptembert.
Hédimet szerencsére (mint az volt korábban is) kevésbé támadta meg (csoda egy vasgyúró szervezete van, mindig csak elámulok rajta) míg én lázzal bajlódtam, ő kicsi orrfolyással és kicsi köhögéssel túl lesz rajta. Ezt azért gyorsan lekopogom, mert még nincs túl, de bízom benne, hogy ha eddig nem kevergőzött bele jobban, akkor ezután már nem fog.

Hétvégén voltunk mamiéknál, ahol mindenáron épeteni akart - mostanában mániákusan épít, vagy rajzol. Volt is felháborodás, mert mamiéknak nincs építőjük. Anyósom már kezdte kérdezgetni, hogy hol is szerezzen be, mondtuk sehol, majd hozunk otthonról, amikor apósomnak mentő ötlete támadt, nem használt raklapból (becsszó) levágott neki hat kockát (először csak hármat, de erre mondta Hédi, hogy még) és azt adta oda. Hédi pedig csillogó szemmel, nyelvet kiöltve művész szemekkel nekiállt építkezni.
Szóval jelentem, a gyakorlat is igazolja azt az eddig is hangoztatott elméletemet, hogy a rengeteg és főleg baromi drága játék nem a gyereknek érdekes, hanem az okos felnőtteknek, akik azt gondolják, hogy az jobb. A gyerek pedig csak játszani akar. És amíg a gyerek kicsi, addig neki minden játék, hiszen még alig ismeri a világot.
Persze nem azt mondom, hogy mi nem veszünk meg neki egy rakat kütyüt. Megvesszük, mert ostoba, nonkreatív felnőttek vagyunk. De arra mindig vigyázok, hogy csak egy egészséges mennyiségig és egy egészséges értékhatárig. És amíg az én lányom a házi fakockával ugyanolyan gyönyörűségesen játszik, mint bármi mással, addig ez így is marad.

kedd, szeptember 11, 2007

Házi munkák

Teljesen elkápráztatjuk Apát, most hogy Anya szabin van. Tegnap a kedvenc ételét főztük meg, ma pedig sütit sütöttünk. Hédit mindebből konkrétan szinte semmi nem kötötte le! Mondom én, hogy anyja lánya. A kertben le sem lehet vakarni rólam, minden szerszámot kivesz a kezemből, és dolgozik vele, a konyhából viszont semmi nem érdekli. Míg én főztem, ő építőzött, ma pedig motorozott ezerrel bent a házban. Egyszer jött csak közelebb (mondjuk akkor fel is kérte magát a kezembe) amikor a robotgéppel kevertem össze a tésztát, az érdekelte.

vasárnap, szeptember 09, 2007

Nagy túra

Hédi ebéd után valamiért úgy döntött, hogy nem fog aludni. Mentségére legyen mondva, előre meg is mondta, hogy nem. Ettől függetlneül igen élénk volt délután, gondoltuk, lefárasztjuk kicsit, és túrázni indultunk. Hédi motorra fel, kutya pórázra, és nekiindult a család a városnak, sétálni.
Nem tudom, hogy miből van Hédi kreálva, és honnan van ezeknek a törpéknek ennyi energiájuk, de a Nefelejcs u - Csendes u - Táncsics - Kossuth köz - Kossuth u szökőkút - Könd u Vásárcsarnok - Tass u tizesek útvonalon végig a mociján jött. A Tass utcán már kicsit megfáradt, ott Apa felvette kicsit, majd a PMH háta mögött megint motorra száéllt és a Dózsa gy volt Kerbankig úgy jött, ott viszont végképp kipurcant:) és onnan már Apa kezében tette meg a távot a Nefelejcsig. De szerintem ez egy igen nagy teljesítmény egy huszonkét hónapostól:)
Ahogy hazaértünk, még kimentünk az udvarra is, míg Anya ásott, addig Hédi homokozott, meg segített gereblyézni, és úgy tűnik, hogy sikerült a tervünk, mert Hédi pancsi után azonnal ágyba ment, és azóta mély csend van a lányszobában:))

szombat, szeptember 08, 2007

Szavak


Hédim ráfeküdt az egyszerű mondatokra. Az esik az eső, a pattog a labda, a pisil a baba, valamint a kész a pancsi a repertoár. Ezen kívül a tegnapi meglepetésem a neked-nekem elhatárolása volt, mondtam neki, hogy "odaadom neked a locsolót", mire Hédi ismételt, hogy nekem.

A bölcsivel szerencsére minden ok, Hédi szereti, egyre jobban, mivel még a hétközben-hétvégéről persze fogalma sincsen, így ma is,a mikor mentem be hozzá reggel, vigyorogva mondogatta, hogy bölcsi. De persze ma nem mentünk.:)

A rossz idő bezavart bennünket a házba, így a kert helyett most rajzolás van nagyüzemi módon, meg hancúrozás a nagyágyon, és egyéb benti játékok.

A hideg másik folyománya, hogy a hősugárzót bizony elővettük a kamrából, és pancsihoz már bekapcsoljuk, mert elég hüsi van a fürdéshez.

Ezen kívül felfrissítettük Hédi ruhatárát, a sok új holmi mellett kapott egy igazán nőcis kabátot is, ami ugyan kék, evvel szemben hímzés, gyöngyféle csili-vilik vannak rajtak, nagyon csajszis.:))
A kép persze még az esős idő beállása előtt készült:)